Európai Bizottság

Már ma felmondhatják az M4-es autópálya építési szerződéseit

Az Index tegnap esti, illetve a Népszabadság ma reggeli értesülései szerint a kormány mai ülésén már dönthet is arról, hogy felbontják az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának építésére vonatkozó kivitelezési szerződéseket. A Népszabadság információi szerint az erre vonatkozó előterjesztés már el is készült és a lap adatai szerint a 110 milliárd forintosnak mondott beruházásból 48 milliárdot már ki is fizettek a hatóságok, illetve a beruházásból összesen 34,5 milliárd jutna a Közgép vezette konzorciumnak. A kormány egyébként ma a Quaestor-botrány kapcsán az állami pénzek brókercégeknél való elhelyezésének, illetve a kincstári számlavezetésnek a kérdésében is sok fontos dolgot eldönthet.

Leállított autópálya-építés - Most akkor mi az igazság?

Az Európai Bizottság regionális támogatási főigazgatóságának magasrangú tisztségviselője jelezte a tárgyalásokon a kartellgyanút és ez teszi lehetetlenné az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti építési projektjének uniós finanszírozását - egészítette ki az MTI-nek adott nyilatkozatát a Portfolio megkeresésére Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációs államtitkára ezzel azokra a kételyekre is reagált, amelyek szerint a Bizottság nem fogalmazhatott meg kartellgyanút, mivel a projekt jóváhagyása hiányában nem is vizsgálhatta azt részletesen. A Portfolio megkereste az Európai Bizottságot is a furcsa ügyben és megnézte a vonatkozó kormányhatározatokat is. A szövevényes ügyben az egészen biztos, hogy rendkívül drága beruházásról van (lett volna) szó, hiszen az építési költség átlagosan 5,6 milliárd forintosra jön ki, miközben a múlt csütörtöki tájékoztatón azt említette Lázár János, hogy inkább az 1 milliárd forinthoz közeli számot látna szívesen.

Valami más ok miatt állították le az M4-es autópálya beruházását

A tenderezést nem kérdőjelezte meg az Európai Bizottság, mivel nem is támogatja pénzzel az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszát, így kartellgyanút sem állapíthatott meg - hangsúlyozta bizottsági és egyéb forrásokból kapott információi alapján a 444.hu. Mindez tehát abba az irányba mutat, hogy a friss hivatalos kormányzati kommunikációval szemben valamilyen más ok állhat a háttérben. Ezt erősíti az is, hogy egy tavaly decemberi kormányhatározatban már jóváhagyta a kilométerenként mintegy 4 milliárd forintos építkezés költségeit a kabinet, de akkor nem gyanakodott kartellre.

Büntetést kaphat a Google

A következő hetekben lezárulhat az európai versenyhatóság vizsgálata a Google-lel kapcsolatban - írja a The Wall Street Journal meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. Az öt éve tartó vizsgálat, amit háromszor megszakítottak és amely politikai csatározások színtere volt, akár büntetéssel is végződhet a Google számára.

Összeszedték magukat a görögök a csőd szélén?

A múlt pénteki, az EU-s partnerek által felszínesnek és hiányosnak talált görög reformlista után egy sokkal átfogóbb intézkedéscsomagot adott át szerdán az uniós hitelezők csoportjának a görög kormány, amelyet a Financial Times "az eddigi legátfogóbb erőfeszítésnek" minősített. Ez nem véletlen, mert a pénteki anyaghoz képest a friss lista már az adóbeszedés hatékonyságában és a privatizáció újraindításában is határozott lépéseket tartalmaz, de a nyugdíjrendszer terén és bizonyos kiadási tételeknél még mindig "próbálkozik" a görög kormány. Athén az újabb csomagterv révén éves szinten immár 6 milliárd eurónyi plusz bevételt remél generálni a múlt pénteki papír még csak 2,7-3,3 milliárd eurót célzott meg - mutat rá összefoglalójában a Bruxinfo.

Nagyon furcsán állították le az M4-es autópálya építését

Mivel az Európai Bizottság soha nem adott pénzt az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának építkezésére, mert azt eleve túl drágának találta, így nem is vizsgálja a pénz felhasználását az EU Csalás Elleni Hivatala (OLAF), illetve kartellgyanút sem állapított meg - mutat rá egy belső európai bizottsági feljegyzés alapján mai cikkében a 444.hu. Ezzel egyrészt azt a minapi kormányzati érvet kérdőjelezi meg, hogy kartellgyanút emleget az EU, másrészt azt, hogy Brüsszel felől akár pénzügyi szankció is jöhet, amelyet majd az érintett útépítő cégekkel fizettetne meg a kormány. A lap felveti, hogy más valós indok is lehet a háttérben, az EU-ra mutogatás inkább csak kifogás.

Lázár: felfüggesztjük az M4-es autópálya projektjét

A kormány visszavonta az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának megépítésére vonatkozó projekt EU-s projektként való elismertetését és egyúttal felfüggeszti a folyamatban lévő beruházást, mert új közbeszerzési eljárást ír ki - többek között ezt jelentette ki egy csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint emellett azt is tisztázni kell az M4-es ügyében, hogyan alakult ki a kivitelezési ár, valamint a Brüsszel által felvetett kartellgyanút is ki kell vizsgálni. Szavai szerint a kormány most azon dolgozik, hogy Szolnokot az M5-ös autópályával kösse össze egy négysávos autóúttal.

Autópályás kartellgyanú: bevasalja a kormány a brutális összeget

Amennyiben beigazolódik a következő időszakban az Európai Bizottság által minap megfogalmazott kartellgyanú a 4-es autópálya 30 km-es szakasza kapcsán, akkor az érintett cégeknek "az utolsó fillérig be kell fizetni azt a büntetést, amelyet az ország ezen ügyből kifolyólag szankcióként kap" - hangsúlyozta a Világgazdaság ma délelőtti konferenciáján Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára hozzátette: az nem kérdés, hogy a most vitatott útszakasz megépül-e, azt viszont csak a következő időszak vizsgálatai döntik majd el, hogy felmerül-e a büntetőjogi felelősség a kartellgyanú kapcsán.

Ukrajna pénzhez jut az EU-tól

Az Európai Parlament plenáris ülése szerdán megszavazta, hogy az Európai Unió 1,8 milliárd eurós kölcsönt biztosítson Ukrajnának az ukrán fizetési mérlegben rövid távon jelentkező hiány áthidalására.

Lázár Brüsszelbe utazik Paks miatt

Miguel Arias Canete energiaügyi EU-biztos kedden Brüsszelben találkozik Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel, valamint külön fogadja Aradszki András energiaügyi államtitkárt - közölte az Európai Bizottság hétfőn.

Orbán: Nem akarok pánikot kelteni, de...

Véget ért az Európai Unió állam- és kormányfőinek kétnapos tanácskozás Brüsszelben, ahol a két fő téma az energiaunió és Ukrajna volt. Orbán Viktor ezt követően nyilatkozott. Hangsúlyozta, hogy Magyarországnak senki sem mondhatja meg, hogy milyen legyen az energiamixe. Elfogadhatatlan lett volna Magyarország számára, ha előzetesen engedélyt kellett volna kérni Brüsszeltől ilyen ügyekben - mondta. A magyar kormányfő arról is szólt, hogy komoly bajokat lát Ukrajnában, félháborús helyzet van jelenleg és szerinte még az a "kegyetlen IMF-program" is ott lebeg a szomszéd ország felett. Esetleges kijevi kudarcról, Nyugat felé meginduló ukrán tömegekről is beszélt.

Magyar pénzosztás: rendszerszintű problémákat látott Brüsszel

"Az EU a magyarországi kifizetéseket jelenleg részben visszatartja 10 operatív program esetében a 15-ből, mert az ellenőrzések rendszerszintű szabálytalanságokat tártak fel. E szabálytalanságok elsősorban a közbeszerzési eljárások megsértését jelentik, illetve problémák vannak az értékelési rendszerrel is." - többek között ezt tartalmazza az az Európai Bizottság elnökének írt belső felkészítő, amelyet ma tett közzé a 444.hu a Miniszterelnökségtől kapott válaszokkal együtt. A cikk szerint tavaly decemberben a magyar kormány a brüsszeli pénzek visszatartása miatt a magyar büdzsé összeomlásának veszélyét hangsúlyozta.

Eldőlt: kiadja Svájc a titkokat rejtő bankszámlák adatait!

Az Európai Bizottság ma lezárta a Svájccal kötendő, az adóelkerülés elleni küzdelemben mérföldkőnek számító, ambiciózus adóügyi átláthatósági megállapodásra irányuló tárgyalásokat. Az új megállapodás értelmében a tagállamok és Svájc 2018-tól bevezetik a pénzügyi számlákkal kapcsolatos teljes körű információcserét.

Van, ahol engedett az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság álláspontja szerint a magyar-szlovák gázvezetéket üzemeltető állami Magyar Gáz Tranzit (MGT) Zrt. tulajdonosi struktúrája már nem ütközik az uniós jogszabályokba, arra kiadhatók a végső engedélyek - írja a Népszabadság az unió honlapján lévő dokumentumokra hivatkozva.

Paks II.: most akkor blokkolt az EU vagy sem?

Pénteken minden érintett fél megszólalt a paksi beruházás ügyében a Financial Times csütörtök esti uniós blokkolásról szóló hírének megjelenése után. A kormány és Brüsszel szerint nincs szó általános blokkolásról, az FT viszont fenntartja cikkének fő állítását. A fűtőanyag-beszerzésről szóló szerződést módosítani kell, erről a következő hetekben meg is állapodhatnak. A titkosítással egyébként nincs minden rendben.

Fontosabb részletek

  • Csütörtök este a Financial Times robbantotta a hírt, hogy az EU blokkolta a paksi beruházást. Az Euratom ugyanis elutasította a fűtőelemek kizárólagos oroszországi importját.
  • Erről a kormány egyeztet az illetékesekkel, módosíthatják a beszerzésről szóló szerződést.
  • A kormány érvelése szerint az Euratom és az Európai Bizottság döntése nincs hatással a teljes Paks II. beruházásra.
  • A szerződések titkosítását viszont felrója Brüsszel a magyar kormánynak.

Brüsszel vizsgálja a reklámadót! (2.)

Az Európai Bizottság részletes vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy a Magyarország által 2014 júniusában bevezetett reklámadó megfelel-e az uniós állami támogatási szabályoknak. A Bizottságot különösen az aggasztja, hogy a 0%-tól 50%-ig terjedő progresszív adókulcs szelektív előnyt, és ezáltal tisztességtelen versenyelőnyt biztosíthat bizonyos vállalkozásoknak - közölték sajtóközleményben.

Kávéházi forradalmároknak tartják a görög kormányt Nyugaton

Nem ért a kormányzáshoz a baloldali radikális Sziriza vezette görög kormány és felkészületlenségük súlyos veszélybe sodorja az országot - vélekednek a brüsszeli Európai Bizottságnál (EB), a frankfurti Európai Központi Banknál (EKB) és a német kormánynál a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap szerint. Közben a görög kormány továbbra is elutasítja, hogy az EU, IMF és az EKB olyan (harmadik) mentőcsomagot adjon, amelyet gazdasági és pénzügyi feltételekhez kötnek és a pénzügyminiszter fenyegetése szerint akár az eurózóna tagságról is rendezhetnek népszavazást az országban.

Közös uniós hadsereget és költségvetést szeretne Brüsszel (2.)

Az Európai Uniónak közös hadsereget kellene felállítania ahhoz, hogy komolyan vehető külpolitikai szereplővé váljon, az eurózóna országainak pedig közös költségvetés-tervezésre és egy euró-pénzügyminiszteri poszt létrehozására lenne szükségük - közölte Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a Die Welt című német lap vasárnapi kiadásának, a Welt am Sonntagnak adott interjúban. Vasárnap Ursula von der Leyen német védelmi miniszter jelezte, hogy támogatja az uniós haderő kialakítását.

Új eljárás indult Magyarország ellen!

Felszólító levél kiküldésével ma kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság Magyarország ellen, mert meggyőződése, hogy a hazai energiaszabályozás több ponton is összeegyeztethetetlen a belső energiapiaci előírásokkal - tudta meg a Bruxinfo. Fontos, hogy a most indult eljárásnak nincs köze az árszabályozáshoz és így a rezsicsökkentéshez sem.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kibukott a magyar kormány hazárdjátéka: egyszerre a legnagyobb gazdasági kockázat és vonzerő
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.